Ma 2015. május. 30.
PDF
Nyomtatás
E-mail
04
Írta: MTI
Módosítás dátuma: 2013. július 05. péntek, 19:29

 

Ismét bikavér ünnepet rendeznek Egerben: a jövő héten csütörtöktől vasárnapig immár tizenhetedik alkalommal tartják meg az eseményt. Idén 38 borászat, 21 étterem és tíz évjáratból mintegy százféle bor várja a látogatókat az Érsekkertben.

Az egri szőlő- és bortermelők 1997-ben elevenítették fel és fogalmazták újra a védőszentjükhöz, Szent Donáthoz kötődő tradicionális ünnepet. A borgasztronómiai rendezvényt azóta minden évben megtartják. Mostanra a Bikavér-ünnep lett a város legnagyobb rendezvénye, amelynek tavaly már mintegy 40 ezer látogatója volt – mondta Tarsoly József egri hegybíró a csütörtöki egri sajtótájékoztatón.

Az idei rendezvényen a borok bemutatója mellett lesz traktorverseny, koccintás verseny, az Egri Bikavér és az Egri Csillag színpadon koncertek várják az érdeklődőket, a Bikavér-ünneppel egy időben zajló XXV. Agria Nemzetközi Folktalálkozó programjait is bevonják a fesztiválba. Az Egri Bikavér színpadon fellép mások mellett a Kerekes Band, a Vivát Bacchus! Énekegyüttes és a Gesarol.

A hegybíró kitért arra, hogy Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulójára emlékezve tíz egri borászat elkészítette a Gárdonyi bort: a vörös az Egri Bikavér, a fehér az Egri Csillag, ezeket is meg lehet kóstolni az Érsekkertben.

kép: facebookkép: facebook

Törőcsik Gábor programszervező arról beszélt, hogy az Egri Csillag színpadon elsősorban a fiatalok számára lesznek koncertek, dj-programok; a külföldi fellépő a finn Antero Lindgren lesz. Minden napra szerveztek gyermekprogramokat is, 16 órától 19 óráig.

A sajtótájékoztató vendége volt Thummerer Vilmos noszvaji borász, aki újabb, az Egri Borvidék hírnevét öregbítő sikerekről adott hírt: az országos borversenyen a legeredményesebb pincészet, a Vinagorán a legeredményesebb családi pincészet címet szerezték meg. Utóbbin a Merlot és a Cabernet franc kategóriában is az övék lett a legjobb fajtabor.


 

Mindenki ügye

Nettó 154 ezer forint az országos átlagk…

Tavaly január-novemberben 2,7 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek és a családi kedvezmény nélkül számított nettó keresetek is az egy évvel korábbihoz...

 

A napelem és a hőszivattyú is adóköteles…

LMP: a "környezetellenes" adópolitika azonnal korrekcióra szorul.

 

Még mindig sok a nyelvvizsga nélküli - M…

Egy évvel meghosszabbítják a diplomamentő programot, január 12-től ismét lehet jelentkezni a képzésekre, amelyek februárban indulnak.

 

Vasárnapi boltbezárás: kiszállítani sem …

A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint úgy tűnik, hogy az online rendelés sem lehet majd alternatíva a vasárnapi boltbezárások során.

 

Jobb ha újra kibélelik a kabátot! – Ismé…

Bárhová mennek az országban, héten ismét lehűlésre kell számítani, a leghidegebb órákban akár mínusz 17 Celsius-fokig is csökkenhet a hőmérséklet,...

 

Hírlevél feliratkozás

Ha nem szeretne lemaradni a legfontosabb hírekről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szavazás

Egyetért-e ön a boltok vasárnapi zárva tartásával?
 

S5 Box

Regisztráció

*
*
*
*
*

Kötelező mező (*)