Motoros tragédia Sirok és Egerbakta között: háromgyerekes apa vesztette életét – Megrázó VIDEÓ a helyszínről
Egy évszázaddal ezelőtt szintén egy járvánnyal kellett megküzdenie az országnak és a világnak. A múltunk kútja blog nemrég az Egri Újság (1919 után Egri Népújság) hírei alapján mutatta be Kristóf Ilona összeállításában, hogy annak idején az egriek hogyan birkóztak meg a spanyolnáthával, a városvezetés hogyan kommunikált a lakossággal.
Az első világháború éveiben végletekig kimerült lakosságot 1918 nyarán még a fronthírek érdekelték a legjobban, de az első budapesti híradásokkal egy időben az Egri Újságban is megjelentek rövidke tudósítások az új járványról, amely Angliában, Svájcban és Németországban pusztított. Július 3-án számoltak be az első szórványos pesti megbetegedésekről, de az világosan látszott, hogy ekkor még nem tudták, mivel álltak szemben.
Eleinte jött a kincstári optimizmus
Hogy a pánikkeltést elkerüljék, a sajtó még hónapokig a hatóságok nyilatkozatait közvetítve az influenzaszerű megbetegedés enyhe lefolyását hangsúlyozta. Rövid időn belül, július 11-én az egri sajtó már 100 fős helyi megbetegedésről szólt, ekkor került ki a belváros egyik üzletének az ajtajára egy kis tábla azzal a szöveggel, hogy "Spanyol nádha miat zárva!".
Ekkor még kincstári optimizmussal próbálták oldani az ismeretlen betegség keltette feszültséget az újságban: arról írtak, hogy mindenki abban bízik, a nyári melegben végképp eltűnik a fertőzés, amelyet az egri népnyelv "vadnáthának" nevezett el. Ősz elején még a háborús híreké volt a főszerep, aztán azonban a tanévkezdés és a frontról hazaáramló katonák berobbantották a járványt Egerben is – szinte egy időben a budapesti tömeges megbetegedésekkel –, így szeptember 24-én már szinte az egész címlapot a járvány töltötte be. Ekkor számoltak be az első temetésekről is: 2 egri diákot kísértek utolsó útjukra az elmúlt napokban. A fővárosi járványügyi intézkedésekkel szinkronban dr. Glósz Károly városi főorvos és dr. Czigler Henrik városi orvos foglalták össze a címlapon a tudnivalókat, tüneteket. Utólagosan elismerték, hogy valójában már május(!) óta előfordultak szórványos esetek, és az egri katonakórházban szeptember végéig már 1000 fertőzöttet ápoltak.
Napokon belül felmerült az iskolák bezárásának a kérdése is, miután egyértelmű lett, hogy a fertőzést megállítani lehetetlen. Eredetileg csak a legfertőzöttebb osztályokat akarták karanténba helyezni, de végül is a sok hiányzó miatt az alispán engedélyével időlegesen elkezdték bezárni az intézményeket. Október 5 és 8. között Jankovich Dezső polgármester utasítására, a főorvos javaslatára az összes egri reáliskolát és gimnáziumot bezárták.
Látványos, de betartható intézkedések jöttek
Október közepére a spanyolnátha állandó rovatot kapott a címoldalon: itt közölték a napi helyzetjelentéseket, a városi közigazgatási és közegészségügyi bizottság határozatait. Megszaporodtak a gyászjelentések, az orvosok pedig a arról számoltak be, hogy kevés a doktor, a gyógyszer és a kórházi ágy is.
Ahogy múlt az idő, a város egyre újabb és újabb bezárásokra kényszerült, október végéig a hivatali ügyintézés is leállt a tömeges megbetegedések miatt, a hónap második felétől pedig már az iskolaigazgatók hatáskörébe utalták az intézmények bezárását. Egerben csak a tizedik hónapban 1000 megbetegedésről tudtak, 15 halálos áldozattal (A múltunk kútja összefoglalója megjegyzi: a város lakossága 1920-ban alig érte el a 31.000 főt).
Ami a járvány kezelését illeti, a radikális zárlatot – a tömegközlekedés szüneteltetését, a hivatalok, szórakozóhelyek bezárását – és a "nihilista", semmiféle korlátozást elő nem író álláspontot egyaránt elvetették, akkor is politikai megoldás született: látványos, de betartható intézkedésekkel akarták a lakosságot megnyugtatni. 1918 őszén, a beköszönő téltől tartva, a frontról hazatérő katonák okozta felfordulás, és az őszirózsás forradalom elhozta drasztikus politikai változások közepette senki nem merte az éhező tömegeket egyik szélsőséges járványkezelésnek sem kitenni. Így aztán Egerben sem zártak be a mozik, de csak napi két előadást engedélyeztek, a szünetben pedig egy alapos szellőztetést írtak elő, csak a vendéglátóhelyek nyitvatartását korlátozták. A színházi előadások felfüggesztéséről a városi főorvos döntött.
A látszólagos stagnálás ellenére november elejére újra megnőtt az esetszám, ezért az iskolákat nem nyitották ki (az ideiglenesen üres épületeket aztán átmenetileg kaszárnyának használták, a frontról hazatérők számára). Közben a sajtón keresztül az egyéni felelősségre hívták fel a figyelmet, és Egerben is a kézmosást, a betegek izolálását, a karantént és a szabad levegőn való tartózkodást propagálták.
Mint a koronavírus idején: csak semmi kézfogás, távolságtartás
1919 elején kezdett javulni a helyzet. Amikor pedig egy évvel később visszatért a spanyolnátha, a korábbi rendelkezéseket vezették be újra, de már sokkal rutinosabban: 1920 február közepén bezárták az iskolákat, korlátozták a tömegösszejöveteleket; a rendőrkapitány megtiltotta a színházi előadások, táncmulatságok, összejövetelek megtartását, a vendéglők este 10-kor, a kávéházak 11-kor zártak. A Magyar Országos Véderő Egylet februárra tervezett nagygyűlését és a Területvédő Liga demonstrációját is elhalasztották, a vasúti menetrendből pedig kivették az iskolásokat szállító vonatokat. Az egy évvel korábbihoz képest gyorsabban és szervezettebben bevezetett intézkedéseknek köszönhetően néhány hét alatt lecsengett a következő hullám.
A ’20-as években a járványtól való félelem velünk maradt, a sajtó rendszeresen hozta az Európa-szerte fel-felbukkanó spanyolnátháról a híreket. 1927. január 13-án aztán az Egri Népújság is közölte a Népszövetség jelentését az újabb európai spanyolnátha-járványról. Január 18-án már Egerben is tömeges megbetegedésről szóltak a hírek: ágynak esett a teljes egri tűzoltóság, a mentők, és sok volt a hiányzó az iskolákban. Az újság közölte a városi orvos tanácsait, amelyek a mi számunkra sem ismeretlenek: a kézfogás, a csókok mellőzése, a fokozott testi higiénia, a távolságtartás (az orvos egyébként azt is külön kiemelte, hogy a közhiedelemmel ellentétben a nagymérvű szeszivás nem nyújthat védelmet a fertőzés ellen).
A hivatalos tájékoztatás napokig írt csökkenő betegszámról, míg január 25-én jelentették be, hogy mégis spanyolnátháról van szó, és január végén már a lakosság 15 százalékát, nagyjából 5000 embert becsültek aktuálisan fertőzöttnek, többségüknél enyhe tünetekkel. A nagyszámú megbetegedésből már csak 173 fő esetében alakultak ki szövődmények, és mindössze 26 fő hunyt el. Végül a sajtó csak 1929. február végén közölte a hivatalos álláspontot, melyben elismerték, hogy előző év októbere óta voltak spanyolnáthás betegek Egerben és környékén.
A sajtóból leszűrhető adatok alapján a vissza-visszatérő spanyolnátha-járvány egyre enyhébb lefolyással, de az évtized végéig jelen volt az egri hétköznapokban. Mivel a lakosság jó része legalább egyszer átesett a fertőzésen, a súlyos esetek száma és a mortalitás látványosan csökkent az 1918-as adatokhoz képest. Azonban a szövődmények és a sok halálos áldozat emléke mélyen bevésődött, és a spanyolnátha egészen a 30-as évek közepéig a gyógyszerreklámok kiváló marketing-alapanyaga maradt.