Motoros tragédia Sirok és Egerbakta között: háromgyerekes apa vesztette életét – Megrázó VIDEÓ a helyszínről
Hosszú interjút adott Karácsony Gergely, a Párbeszéd, az MSZP és az LMP előválasztási miniszterelnök-jelöltje az Azonnalinak. A politikus az interjúban is ügyesen ellensúlyozott baloldali elvi politizálás – például a hidegháború elutasítása – és az összellenzékben jobban rezonáló atlantizmus – például a Fudan lekommunistázása – között.
Megmutatkozott, hogy
egy progresszív baloldali politikus indul el a jelöltségért, aki azonban már az előválasztáson is „mindenki jelöltje” szeretne lenni.
Persze a balos üzenetek ügyesen vannak úgy elrejtve, hogy azért csak az értse, aki eleve érti ezt a közeget. Amikor például Portugáliát térségbeli országnak ítélve az ottani kormányt nevezte meg példaképnek, a többségnek valóban nem üzent semmit. Portugáliában jelenleg a szocialisták és a szélsőbaloldaliak vannak hatalmon, és sikeresen tudtak úgy kijönni a gazdasági válságból, hogy nem teljesítettek minden brüsszeli előírást.
Ennél még érdekesebb, amikor arról beszél, hogy ő elsősorban szociális demokráciát akar – a liberális demokrácia pusztán a keret. Ez egyrészről igaz, mert a liberális demokrácia azt jelenti, hogy működnek azon intézmények és eljárások, amelyek között különféle pártprogramok eséllyel versenyezhetnek. Éppen ezért teljes tévedés, amikor Orbán a liberális demokráciát játssza ki a kereszténydemokráciával szemben. Másrészről viszont a szociális demokrácia fogalmát Marx Adler osztrák ausztromarxista politikus határozta meg. Ez az osztály nélküli társadalom, Adler szerint ugyanis a liberális demokrácia (amit ő politikai demokráciának nevezett) csak egy lépés lehet az osztályharcban.
Demokráciához pusztán a liberális szabadságjogok nem csak, hogy nem elegendőek, de egy idő után – ha már az osztálynélküliség harmóniája uralkodik – eleve feleslegesek és meghalandóak. Hogy Karácsony tényleg akar-e osztálynélküli társadalmat, nem tudom. De
budapesti főpolgármesterként bizonyosan nem lépte még a szociális, redisztributív lépéseket – például a beígért, ezért biztosan (?) komolyan gondolt Tiborcz-adót –, amivel egyszerre tudott volna baloldali lenni és odavágni minden más, nem baloldali ellenzékinek is tetszően az orbáni rendszer kegyeltjeinek.
Karácsonynak azonban vélhetően a budapesti győzelem csupán a miniszterelnökségig tartó hosszú menetelés első állomása volt. Nem Budapestért lett városvezető, hanem Budapesten keresztül tudott olyan legitimációt szerezni – elvégre ma ő Magyarországon a legtöbb ember éltal közvetlenül megválasztott politikus –, amellyel tényleg lehet már az előválasztáson egy előösszefogás jelöltje a többi jelölttel szemben.
Karácsonynak bizonyosan van is esélye nyerni, a német konzervatív Die Welt napilap már őt hirdette ki győztesnek. Ráadásul az egész mostani együttműködés és eljárás sokban az ő ötlete volt – már akkor felvetve (és amúgy már akkor is helyesen) a Jobbikkal való együttműködést, amikor a Vona-párt még keményen széljobbos volt. Ha azonban egy rendszer leváltása a cél, akkor
a szövetségeskeresésben valóban nem lehet úgy válogatni, mint amikor egy adott rendszeren belül csak a következő kormányról szól a szavazás.
Ezt mostanra az LMP is belátta, amely párt politikailag nem volt képes alternatívát állítani egymagában – ennyiben pedig visszamenőlegesen igazolta a pragmatikus Karácsonyék szakadáskori álláspontját, elvégre ma az LMP ott van, ahova nem akart 2014-ben bemenni, és amelynek ellenzése adta utána dacos létének egyetlen értelmét.
Mindazonáltal eközben Karácsony – és a többi jelölt – nem beszél arról, hogy egy tényleg egységes új tábor születik-e éppen, vagy csak eseti összefogás, amelynek esetleg csak a NER lebontása lenne a célja, hogy aztán mindenki mehessen a maga útjára.
Karácsonynak értelemszerűen igazán esélye akkor van – akár új miniszterelnökként, akár az ellenzék új vezéreként –, ha nem megy aztán mindenki a maga útjára, az ő útja ugyanis akkor egy egyszázalékos törpepárt lenne. Persze ellentétben a többi ellenzéki politikussal, Karácsony egy bukás esetén is pozícióban marad Budapesten.
Ha viszont nyer – most és majd jövőre is –, megtudhattuk tőle, hogy Brüsszelbe menne legelőször (bár oda konkrét kérdésekkel kellene; ha csak szimbolikus gesztusról van szó, elegánsabb lenne egy bécsi vagy pozsonyi látogatás); támogatja Szerbia EU-tagságát (azaz közvetve az EU gyengítését); ellenzi a hidegháborút (ami már majdnem egy semleges magyar utat vetít előre). Nem tudtuk meg azonban, hogy miért is jobb Tóth Csaba Hadházy Ákosnál; vagy például mivel lett jobb Budapesten élni az ő vezetése alatt.
Abból amit megtudtunk – alapvetően a választókat kevéssé érdeklő külpolitikai és elvi kérdések –, valóban ott áll egy balos-zöld Karácsony Gergely. Abból pedig, amint nem tudtunk meg, jöhet ki a győztes politikus. Orbán Viktorral szemben ő is csak Tóth Csabákkal tud és akar nyerni – és a morális felháborodáson túl nagyon nem is lehet ezzel szemben politikai ellenérvünk. A 99 százalékot Karácsony nemcsak társadalmilag, de morálisan is tudja ezzel képviselni.
Az egyiket a NER-es kegyenc egyszázalékkal, a másikat Hadházy-féle morális egyszázalékkal szemben.
Ezt a cikket az Azonnali szállította.
(Indexfotó: MTI)
