2024. április 19., Emma

Eger ügye

#egerplusz #eger #falmászás

Idén júliusban a bátrak ismét meghódíthatják az egri vár falát

Barna Benedek 2021.06.17. 13:59

De a mászóverseny hétvégéjén más programok közül is válogathatunk.

Július 10-én és 11-én újra megrendezésre kerül Eger városának igazi kuriózumként számontartott rendezvénye, az Egri Várfalmászó Verseny – számolt be a Funzine.

 

Noha a vár műemlékvédelemben részesül, mégis minden évben egyszer engedélyezik a sziklamászóknak, hogy meghódítsák a Dobó-bástyát. Az egész országban egyedinek számító esemény rengeteg mászót, valamint nézőt vonzz évről évre, hiszen egyre nagyobb hangsúly kerül a szélesebb közönséget megszólító kísérőprogramokra.

 

Idén július második hétvégéjén (július 10-11.) rendezik meg a versenyt, melyre két kategóriában (2006 előtt és után születettek) lehet nevezni egészen június 30-ig. A július 10-én reggel 9-kor kezdődő selejtező során a versenyzőknek 7 perc alatt kell megmászniuk két, kijelölt utat. Az értékelés elsősorban az elért magasság, másodsorban a mászóidő figyelembevételével zajlik. A mindent eldöntő mászásra július 11-én reggel 10-kor kerül sor.

 

A verseny mellett olyan kísérőprogramok is lesznek, így aki nem falat mászik, az olyan lehetőségek közül választhat, mint a kincskeresés az egri pincékben, várlátogatás, este tábortűz, egri borkóstoló és andalgás a történelmi városközpontban.

 

A programról bővebben IDE KATTINTVA lehet olvasni.

 

 

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló