2024. július 13., Jenő

Eger ügye

Kiderült, mikorra tervezik a 2021-es, jubileumi Egri Bikavér Ünnepet

2019.11.30. 00:00

A szervezők bíznak benne, hogy a rendezvényt a járványhelyzet már nem fogja befolyásolni.

 

Sokáig kétséges volt, hogy idén megtartják-e az Egri Bikavér Ünnepet, de végül nem maradt el, csak a szokásostól eltérően augusztusra halasztották. Jövőre azonban visszatérnének a szokásos júliusi időponthoz: a szervezők hétfő este jelentették be a Facebookon, hogy 2021. július 8-11-re tervezik a következő Bikavér Ünnepet.

 

A rendezvény jövőre jubilál, ugyanis 25. alkalommal tartják meg, és Tarsoly József hegybíró az egerhirek.hu-nak azt nyilatkozta, hogy méltóképpen szeretnék megünnepelni az évfordulót. Az előkészületek már zajlanak, és bár noha bíznak abban, hogy a koronavírus nem befolyásolja már a rendezvényt, mégis arra készülnek, hogy a járványügyi szabályokat még szem előtt kell tartani. Ennek érdekében próbálnak majd minél nagyobb helyen elhelyezkedni az Érsekkertben, hogy nagyobb távolságot lehessen tartani.

 

A hegybíró elmondta: az egyelőre még kérdéses, hogy lesznek-e nagykoncertek, de minenképpen nagy ünneplésre készülnek.

 

Mivel 25. alkalom ezért tervezünk egy nagy bikavér találkozót, tervben van, hogy a Szekszárdi Borvidékkel egy nagy bikavér bemutatót tartsunk, de ehhez még sok egyeztetés kell

 

– árulta el Tarsoly József.

 

Képek forrása: Egri Bikavér Ünnep Facebook-oldala

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló