2024. december 3., Ferenc Olívia

Eger ügye

Így szakad az Egert vezető frakció: ezek a két kilépő képviselő pontos indokai

2019.11.30. 00:00

A jövő legnagyobb kérdése, hogy frakción kívülről mi alapján és hova szavaz majd a kihátráló Komlósi Csaba és Keresztes Zoltán. Mirkóczkiék meglepődtek a helyi politikusok döntésén.

 

Pénteken robbant az egri közéleti bomba, amikor kora délután Komlósi Csaba és Keresztes Zoltán – mindketten önkormányzati képviselők, eddig az Egységben a Városért Egyesület (EVE) frakciójának tagjai is voltak – közös sajtótájékoztatójukon bejelentették, kilépnek az Egert vezető frakcióból. Mint ismert, az EVE az a szervezet, amely ernyője alatt az akkor még Egerben ellenzékben lévő szervezetek összeálltak, majd meg is nyerték az októberi önkormányzati választásokat. Komlósiék kilépési pénteki dátuma jelképes: egy évvel ezelőtt, október 29-én alakult meg az új összetételű egri közgyűlés.

 

Azt nem lehet állítani, hogy elsősorban Komlósi Csaba kifarolásának ne lettek volna előjelei, hiszen a politikus a közelmúltban már lemondott az EVE-frakció éléről, már akkor is bírálta a vele egy szövetségben lévő polgármestert, illetve Mirkóczki Ádám vezetési stílusát.

 

A polgármesterrel nyíltan nem csupán Komlósi, Mirkóczki Zita is összerúgta már a port. Annyira, hogy a városvezető leváltotta őt az alpolgármesteri pozíciójából. Utóbbival kapcsolatban kezdetben vitákról is lehetett hallani, miszerint ez jogszerűen történt vagy sem. Mindenesetre Mirkóczki Zita és Mirkóczki Ádám azóta látszólag rendezte a viszonyát, a kilátásba helyezett pereskedés is megszakadt, és az MSZP-s önkormányzati képviselő maradt az EVE frakciójában.

 

Miért most?

 

Komlósi Csaba épp kilép. Fotó: Domán Dániel

 

Komlósi esetében tehát felmerül, miért pont most érezhette úgy, neki mégis ki kell lépnie azután, hogy a hónapokkal ezelőtti problémafelvetéseit elviekben megpróbálták házon belül kezelni. Különösen aktuális ez a kérdés akkor, ha végig vesszük a már csak volt LMP-s városatya pénteken felsorolt érveit, amelyeket most igyekszünk összefoglalni nem a saját, hanem Komlósi szavaival:

 

– „Már az új közgyűlés működésének első időszakában felszínre kerültek problémák. Gyorsan kiderült, hogy új polgármesterünk teljesen más elképzelései vannak a városvezetéséről. Nem akar elfogadni semmiféle belső kontrollt, nem kíváncsi a sajátjától eltérő szempontokra, véleményekre. Az első komolyabb feszültség a 2020-as költségvetéssel kapcsolatos egyeztetések elmaradása miatt keletkezett, de sorolhatnám azokat a kisebb és nagyobb horderejű későbbi döntéseket, bejelentéseket, amelyek mindenféle egyeztetés nélkül történtek, és amelyek a rendkívüli jogrend idején sokasodtak meg. Ilyen volt pl. az alpolgármesterek cseréje, az új cégvezetők kinevezése vagy a rendkívüli jogrend utolsó napján kiadott SZMSZ-módosítás, de nemrégiben is a tévéből tudtam meg, hogy mit gondol „Eger” a Szabadvárosok helyi népszavazási kezdeményezéséről és még sorolhatnám.”

 

– „Folyamatosan kész tények elé lettünk állítva, utólag értesültünk döntésekről, amely döntések véleményem szerint sokszor átgondolatlanok voltak, vagy pusztán kommunikációs célokat szolgátak, miközben az az elvárás is megfogalmazódott, hogy a véleményünk kikérése, az egyeztetések nélkül hozott döntéseket a közgyűlésben, a város nyilvánossága előtt teljes mellszélességgel képviseljük.”

 

– „A fideszes hatalomgyakorlás számos eszköze köszönt vissza az új polgármester tevékenységében. Annak a pártokon és egyéb szervezeteken (EVE) felül álló, „vezérközpontú” rendszer kiépítésének szándékát láttam megjelenni kicsiben, városi szinten, mint ami ellen országos szinten küzdünk.”

 

– „A képviselőcsoporton, a városvezetésen belül, nem sikerült megvalósítani azokat az elveket, azt a működési rendet, amelynek képviseletét a város egésze vonatkozásában felvállaltuk. Ezért is mondtam le már korábban a frakcióvezetéséről”;

– „Mára úgy látom, hogy nincs esélyem a frakción belülről változásokat elérni, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom kívülről, azaz -bár a továbbiakban is ugyanazokért a célokért dolgozom, amelyeket az előző ciklusban, majd újbóli megválasztásom után képviseltem, tehát egy demokratikusan és átlátható módon működő városi önkormányzatért."

 

A Momentum színeiben politizáló Keresztes Zoltán legfontosabb érvei az alábbiak voltak:

 

– „A polgármester az Egységben a Városért Egyesület frakciójának kihagyásával, egyeztetések nélkül nevezett ki embereket a városházán, valamint az önkormányzati cégeknél és intézményeknél."

 

Keresztes Zoltán érvel. Fotó: Domán Dániel

 

– „A polgármester kezdeményezésére az önkormányzat cégeit egy ernyőszervezet, az EVAT Zrt. alá helyezik át, melyek így kikerülnek az egriek által választott közgyűlés kontrollja alól. Ez a fideszes városvezetési trükköket idéző megoldás jelentősen rontja a közpénzekkel gazdálkodó önkormányzati cégek átláthatóságát."

 

– „Úgy történt döntés a Malomárok utcai parkoló kivitelezéséről, hogy arról velem, az érintett körzet lakóinak választott képviselőjével senki nem egyeztetett."

 

– „Ugyancsak a polgármester indítványa nyomán a városi költségvetést júliusban olyan súlyos szakmai hiányosságok közepette módosították, amire akkor felelős önkormányzati képviselőként nem mondhattam igent."

 

– „Mindezeken túl a polgármester utasítására megszüntették a korábbi fideszes városvezetés gyanús ügyeit vizsgáló bizottságot, mielőtt az érdemi eredményeket tudott volna felmutatni. A szavazóink a jogos elszámoltatást várják tőlünk, ennek fényében is értelmezhetetlen ez a döntés egy magát függetlennek mondó polgármestertől."

 

– „Egy évig küzdöttem ez ellen az arrogáns és másokra nem kíváncsi vezetési stílus ellen az Egységben a Városért Egyesület frakciójának tagjaként. De be kellett látnom, hogy a helyzetet belülről nem fogom tudni megoldani."

 

– „De a polgármester nem egyenlő a városával, ezért minden erőmmel azon leszek, hogy segítsek az egrieknek saját polgármesterük döntései és cselekedetei mögé látni. Bízom benne, hogy ezzel az Egységben a Városért Egyesület képviselőit is segítem abban, hogy a polgármester ne tudja kihagyni őket a város vezetéséből."

 

Megkérdeztük a Momentumot, tudtak-e arról, hogy az egyik képviselőjük kilépni szándékozik a várost vezető frakcióból. A pártközpontból azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az elnökség előre tudott erről a lépésről, támogatták is Keresztes Zoltán képviselő döntését. „A Momentum képviselője több ízben tett kísérletet arra, hogy a frakción belül maradva rendezze a frakció és a polgármester viszonyát. Ezek a próbálkozásai süket fülekre találtak, így Keresztes Zoltán konstruktív ellenzékiként dolgozik tovább azért, hogy Eger továbbra is működőképes legyen, fejlődjön, és irányítását ne ejthesse túszul egyszemélyben senki” – hangsúlyozta az Egri Ügyeknek küldött reagálásában a Momentum sajtóreferense.

 

Derült égből kilépés?

 

A két képviselő elsősorban Mirkóczki Ádámot célzó vádjaira nem a polgármester, hanem az Egységben a Városért Egyesület reagált. Azt írták, hogy az EVE frakciója értetlenül áll a két képviselő kilépése előtt. „A képviselők által, a sajtótájékoztatón elmondott kritikákat még a nyáron átbeszéltük és egy éppen Komlósi Csaba által megszövegezett frakciószabályzattal rendezte a képviselőcsoport. Augusztus óta minden közgyűlési döntésünk a frakció előzetesen megvitatott és elfogadott álláspontját tükrözte, ennek ellenére a két képviselő több alkalommal a frakciótöbbség döntésével ellentétesen szavazott a közgyűléseken.

 

Az egri közgyűlés. Fotó: Egységben a Városért Egyesület Facebook-oldala

 

A Komlósi Csaba és Keresztes Zoltán által elmondott vádak nem igazak és teljesen alaptalanok. Az Egységben a Városért Egyesületet tavaly októberben szavazataikkal támogató egri választók joggal érezhetik becsapva magukat, hiszen a két képviselő ezen lépésével veszélybe sodorta az eddigi közösen elért eredményeinket és a frakció jövőbeni terveit.

Ennek ellenére továbbra is az Egységben a Városért Egyesület alkotja a közgyűlés legerősebb frakcióját, így programunk megvalósításáért és Eger fejlődéséért még nagyobb lendülettel dolgozunk” – áll a reagálásban.

 

Mi lesz ezután?

 

Az egri közgyűlés eddigi felállása szerint az Egységben a Városért Egyesületnek a polgármesterrel együtt 18 fős testületben 10 fős többsége volt. Ez most 8 fősre csökkent, aztán ott van a Fidesz, a Mi Hazánk Mozgalom képviselői és Pócs Alfréd által alkotott másik 8 fő, plusz a most a városvezetői frakcióból kilépett két képviselő. Hogy egy-egy vitatottabb anyag átmegy-e a testületen, ezentúl erőteljesen függ majd Komlósi, Keresztes és talán Pócs Alfréd szavazatától, mivel a Fidesz-frakció tagjai és a Mi Hazánk Mozgalom színeiben szereplő Pápai Ákos az esetek többségében együtt szavaznak.

 

Egyelőre nehéz megjósolni, hogyan fog tudni a jövőben hatékonyan működni az egri közgyűlési többség a két kilépett képviselővel, és hogy vannak-e más repedések a többséget adó frakcióban. Egy biztos, az Oroján Sándor által vezetett és kontrollált Fidesz-frakció és csatolmányuk, az Eger Híreknek nevezett propagandaoldal a következő választásokig kapott elég muníciót a szivárványkoalíciózásra, a kiforgatott hírrészletek átköltésére, a tudatosan gerjesztett feszültség fenntartására, fokozására. A gond, hogy ennek igazából az egriek isszák meg a levét. Mint ahogy annak is, ha Komlósiéknak van/volt igazuk.

 

Felbomlott a szövetség, két képviselő is kilépett az Egert irányító frakcióból

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló