2024. december 3., Ferenc Olívia

Eger ügye

#eger #felújítás #széchenyi utca #áram

Szerencsétlen véletlen, hogy a Széchenyi utca felújítása egybeesik a teraszok nyitásával

Keller Richárd 2021.04.28. 11:29

Nem tudnak várni a munkálatok kezdetével, de szakaszosan zajlik majd a beruházás. Pünkösdig lesz felbontva az utca.

Kedden mi is beszámoltunk róla, hogy májusban elkezdődhet a közvilágítás kijavítása Eger sétálóutcájában, ami egyrészt alapvetően jó hír, a vendéglátósoknak viszont kellemetlen is, hiszen a teraszok nemrég nyithattak, és napokon belül már az éttermek belső tereiben is fogadhatnak vendégeket.

 

Földvári Győző, az Egységben a Városért Egyesület frakcióvezetője Egerben szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy felújítják a hálózatot és a kandellábereket a Széchenyi utca 10-től a Dobó Gimnáziumig, illetve a Szent János utcáig.

 

A politikus elmondta, három hétig tartanak majd a munkálatok, és azért most kerül sor a kivitelezésre, mert a tervezési folyamat most fejeződött be. Hozzátette: sajnos az csupán szerencsétlen véletlen, hogy a beruházás kezdete egybeesik a teraszok nyitásával.

földvári győző
Földvári Győző

Földvári szerint egyeztettek a belvárosi éttermek tulajdonosaival erről, és emiatt nem egyszerre, hanem szakaszosan zajlik a felújítás. A beruházás összköltsége 13,8 millió forint. Május elsején kezdődik az utcai burkolat megbontása, amit pünkösdig – azaz május 23-ig – várhatóan befejeznek.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló