Múlt századi plágiumbotrány: színműve koppintásával vádolta a Vígszínházat az erdőtelki szerző

Szinte bizonyosra vehető, hogy azt a színdarabot, amely alapján a két világháború közötti magyar filmgyártás egyik emblematikus alkotása, az Ember a híd alatt című dráma készült, a szerzője legalább részben egy ifjú közgazdásztól lopta – írja az Index.

1933-ban mutatta be a Vígszínház a korszak divatos szerzőjénak, Indig Ottónak a darabját, amelynek főhőse egy fiatal orvos, Visky András, aki hiába végezte el az egyetemet, sehogyan sem kap állást. A férfi elkeseredésében öngyilkosságra szánja el magát, de megmenti egy hajléktalan, aki azután ráveszi, hogy segítsen neki egy betörésben. A fiatal orvos egyetemi tanárának villáját szemelik ki, ahová éppen akkor érkezik beteg, amikor ők is ott vannak. A csavargó elmenekül, András viszont marad segíteni a betegen. A professzor hazatérve tetten éri, de feljelentés helyett inkább állást kínál neki. A fiatal férfi élete már-már rendeződne, de egykori tolvajtársa zsarolni kezdi. A helyzetét ráadásul tovább bonyolítja, hogy közben beleszeret a professzor fiatal feleségébe. Végül úgy dönt, hogy nem dúlja fel jótevője házasságát.

Egy 29 éves erdőtelki közgazdász, Forgács Ferenc azzal vádolta meg a Vígszínházat és Indiget, hogy a színmű csaknem azonos az ő Szép élet című, a teátrumnak felajánlott, de elutasított drámájával. Forgács Ferenc az előadás megtekintése után felháborodott hangú levelet írt a Vígszínház igazgatóságához, amelyben tiltakozott a plágium ellen. A színház vezetése válaszra sem méltatta, ezért aztán polgári pert indított.

Hasonlít a darab témában, elgondolásban és kidolgozásban, témája mindkettőnek olyan ember, akit az élet annyira elsodort, hogy a tomboló vihar az Erzsébet híd alá viszi őket ugyanazzal a szándékkal. Mindkettőt egy csavargó menti meg. Mindkét ember új életformák közé jut, megcsillan az érvényesülés lehetősége, amelyet egy nő nyújt. Mindkét nő élete már egy másik élethez van kötve, de a fiatalabb emberek megjelenése más irányba tereli őket. Egyezik a kidolgozási forma is. Feltűnő azonosság mutatkozik a főszereplő személyek szerepében.

 – állította beadványában a közgazdász.

Indig Ottó (Fotó: Országos Széchényi Könyvtár)

Az Index cikke szerint a teátrum és szerzője tagadta a plágiumot. Forgács kártérítési keresetében az állt, hogy a színház igazgatóságát felelősség terheli, amiért színművét más szerző neve alatt és más címmel mutatta be. Kérte a bíróságot, hogy az alperest húszezer pengő megfizetésére kötelezze.

A nagy érdeklődéssel kísért per 1934. március 7-én kezdődött a budapesti törvényszéken, ahol Forgács elmondta: 1933 áprilisában küldte be a Vígszínház igazgatóságának a Szép élet című színdarabját, amelynek kéziratát azzal az indokkal adták vissza, hogy "a darab nem nélkülözi ugyan az írói készséget, de kigondolása valószínűtlen, és a Vígszínházban nem számíthat megfelelő fogadtatásra". Nem sokkal később aztán hirdetni kezdték Indig Ottó Ember a híd alatt című darabját.

A Vígszínház jogi képviselője tagadta, hogy Indig darabja és Forgács színműve azonos volna. Elmondása szerint Forgács kéziratát a dramaturg olvasta, aki az alkalmatlan darabok jegyzékébe iktatta, ezért az igazgatók nem is szerezhettek tudomást róla. Ezen kívül Indig azért sem plagizálhatott Forgácstól – magyarázta a színház ügyvédje –, mert a színdarab ötletét Holitscher Ferenc kolozsvári kereskedő Emberek a rakparton című művéből vette. Holitscher pedig beleegyezett, hogy Indig átdolgozza a darabját, ami már 1931-ben megtörtént.

Forgács ügyvédje ugyanakkor dokumentumokkal és tanúkkal cáfolta, hogy a Holitscher-Indig színmű lett volna előbb készen, mert a Szép életet a szerző már 1928-ban befejezte. Egyúttal azt is jelezte az ügyvéd, hogy a keresetet kiterjeszti Indig Ottóra. A törvényszék ezek után bekérte a két darab szövegkönyveit, amelyek alapján 1934. április 7-én megállapította, hogy feltűnő hasonlóságok vannak az írások között.

Keller Lili, Csortos Gyula és Bojár Lili az Ember a híd alatt című filmben

(Fotó: hangosfilm.hu)

Az ítélethozatalt ugyanakkor felfüggesztették, mert Indig – aki egy interjújában azt nyilatkozta Forgácsról, hogy "én ezt az embert nem is ismerem, a darabját nem olvastam" – nem jelent meg a tárgyaláson. A Kúria három alkalommal is ki akarta hallgatni Indiget, de ő mindig kimentette magát: egyszer beteg volt, kétszer pedig családi és egyéb ügyei külföldre szólították. 1934 végére a plágiumper eldőlni látszott: Indig és a Vígszínház vesztésre állt, a szerző ezért úgy döntött, a számára kedvezőtlen ítélet meghozatalát távolmaradásával akadályozza meg.

Színházi és filmes kollégái egyébként elképzelhetetlennek tartották, hogy Indig egy ismeretlen ifjútól lopta volna a darabját. Olyannyira, hogy az Ember a híd alatt filmváltozatát már a jogerős ítélet előtt, 1936. április 2-án bemutatták, a plakátján pedig az állt, hogy Indig Ottó színműve alapján.

Forgács közben tovább küzdött az igazáért. A Kúria 1936. március 6-án úgy találta, hogy Forgács színművéből igenis szerepelnek részletek Indig darabjában, ezért új eljárást rendelt el. Az ítélőtábla viszont úgy találta, hogy Indig nem ismerte Forgács művét, és így abból semmit sem vett át. Végül a Kúria 1937. április 6-án jogerős ítéletben helybenhagyta az ítélőtábla határozatát, és a felmerült költségekben is elmarasztalta Forgácsot. Indig tehát megúszta a plágiumvádat.

Mint az Index írja, erdőtelki ismerősei szerint Forgács Ferenc élete végéig nem tudta feldolgozni a történteket. Indig a zsidótörvények elől 1938-ban Párizsba költözött, majd 1951-ben Münchenbe tette át a székhelyét, ahol a Szabad Európa Rádió munkatársa volt 1961-ig, nyugdíjazásáig. 1969-ben, útban Ascona felé, kiesett a vonatból és szörnyethalt.