2024. december 4., Borbála Barbara

Mindenki ügye

#pénz #minisztérium #bürökrácia

10 év alatt megkétszereződött a kormányzati vízfej

Nagy Donát 2021.05.31. 08:37

Nem jött össze a beígért bürokráciacsökkentés.

Jövőre a minisztériumok létszáma kis híján 12 ezer főre duzzad, pedig 2010-ben az Orbán-kabinet tárcáinál még csak 5700-an dolgoztak, írja a Népszava.

A 2022-es költségvetés benyújtott számai alapján 12 évre vetítve a kormányzati felső vezetők száma duplázódást mutat.

De hasonló folyamat játszódik le a minisztériumokban is. A kormány szerint jövőre a tárcáknál 11 979 fő dolgozhat. Ez még az idei évhez képest is mintegy négy százalékos növekedés. A 11 évvel ezelőtti indulás adataihoz viszonyítva a jövőre tervezett létszám már közel kétszeres. A 2010-es zárszámadási törvény szerint a kormányváltás évében a minisztériumokban 5748-an dolgoztak. 12 évvel később ugyanott már 108 százalékkal magasabb a létszám.

min
Fotó: MTI

 

A lap szerint bár az Orbán-kormány 2010-ben még az erős állam ígértével kampányolt, az évtized közepén - elsősorban Lázár János nevéhez köthetően - már inkább a bürokráciacsökkentést állították a középpontba. Ezzel szemben Orbán több mint egy évtizedes kormányzása alatt nem csak a minisztériumok, de az állami felső vezetők száma is megkétszereződött.

A miniszterek száma 10-ről 15-re nőtt, pedig a mai napig nincs önálló oktatási, egészségügyi és környezetvédelmi szervezet, ehelyett inkább tárca nélküli, illetve egy miniszterelnöki kabinetiroda-vezető miniszter is sertepertél a kormányfő körül.

A számok néhol elképesztőek, például 2010-ben a Miniszterelnökségen még alig 93-an dolgoztak, ma már a miniszterelnöki kormány- és kabinetiroda 780 főt számlál. Pedig az ott zajló munka semmivel sem lett összetettebb és a kormányzás minősége sem javult. A külügyi tárcánál pedig ma 40 százalékkal dolgoznak többen. De jól jelzi az apparátus gyarapodását, hogy jövőre a 40 fős bővüléssel már 180 ember dolgozik a családpolitikáért felelős „tárca nélküli” miniszter keze alá. Ez a létszám 2010-ben még kitett volna egy fél minisztériumot.

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló