2024. október 14., Helén

Mindenki ügye

#koronavírus #járvány #maszk #rusvai miklós

Búcsút inthetünk a maszknak nyáron? – Így nyilatkozott Rusvai Miklós virológus

Barna Benedek 2021.05.16. 14:12

A szakember a harmadik járványhullám várható lecsengéséről beszélt.

Rusvai Miklós, víruskutató, egyetemi tanár az M1 Ma Reggel adásában az aktuális járványhelyzetről szólva elmondta: javulnak a mutatók, ahogy egyre több a beoltott, és csökken a fertőzés.

 

Hangsúlyozta, hogy sokszor esik szó arról, hogy az oltottak szervezetében is szaporodik a vírus. Azonban azt kevésszer említik, hogy ez töredéke, század- vagy ezredrésze annak, amennyire a nem beoltottak szervezetében szaporodik el: az oltottak esetében a fertőzés a felső légutakban, az orrüregben és a garatban található. Ennek köszönhetik, hogy nem betegnek meg, legfeljebb enyhe tüneteik lesznek.

 

Ezzel szemben a nem beoltottak egész szervezetében elszaporodik, ezáltal tömegesen ürül ki a szervezetükből. Mivel pedig az oltottak szervezetéből minimálisan ürül a vírus, az ő esetükben nagyban csökken a környezet vírusterheltsége.

 

A víruskutató korábban úgy nyilatkozott, hogy május végére lecseng a harmadik hullám, és most is azt mondta, tarja magát ehhez az előrejelzéséhez. Ezt a szennyvízben található örökítőanyag mennyiségre alapozza, amivel kapcsolatban hozzátette: "A napokban jól állunk, az örökítőanyag mennyisége is csökken, a járványtani mutatók is javulnak." Ezért reméli, hogy a nyáron elhagyhatjuk a maszkviselést, amíg be nem köszönt az őszi légzőszervi betegségek szezonja.

rusvai-miklos-tv2
Kép forrása: TV2

(Indexfotó: unsplash.com)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló