2024. december 4., Borbála Barbara

Mindenki ügye

Elhunyt Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó

MTI 2019.11.30. 00:00

A sportoló hetvenhat éves volt.

 

Hetvenhat esztendős korában elhunyt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián aranyérmes labdarúgócsapat tagja. Az egyszeres világválogatott játékos haláláról volt klubja, a Ferencváros számolt be honlapján.

 

Az újpesti nevelésű Szűcs Lajos a Dorogi Bányászban mutatkozott be a felnőttek között, majd a Ferencváros játékosa volt 1966-től 1969-ig. A népligetiektől a Bp. Honvédhoz igazolt, ahol 1971 és 1977 között játszott, később a Bp. Vasas Izzó labdarúgója volt, amelyben 1980-ig szerepelt. Később a ferencvárosi utánpótlásban dolgozott edzőként másfél évtizedet, alkalmanként pedig a felnőttek szakmai munkájába is besegített pályaedzőként.

 

A válogatottban 1967 és 1973 között 37 alkalommal lépett pályára, olimpiai aranyérme mellett 1972-ben a müncheni ötkarikás játékokon ezüstérmet nyert. A nemzeti együttessel részt vett az 1972-es, belgiumi Európa-bajnokságon, amelyen negyedik helyen zárt az együttes.

 

Fotó: fradi.hu

 

Szűcs Lajos kétszer nyert bajnokságot a Ferencvárossal (1967, 1968), amelynek tagjaként 1968-ban bejutott a Vásárvárosok Kupájának (korábbi UEFA Kupa, most Európa-liga) döntőjébe. A Leeds United elleni vesztes párharc mindkét felvonásán pályára lépett.

 

Kétszer (1968, 1971) választották meg Magyarországon az Év labdarúgójának. Albert Flóriánnal, Novák Dezsővel és Farkas Jánossal együtt 1968-ban meghívták a világválogatottba, és Rio de Janeiróban, a Maracana Stadionban közel százezer néző előtt pályára léphetett a házigazda brazilok ellen, akik 2-1-es győzelmet arattak.

 

Az egykori hátvéd 1992-ben érdemelte ki az FTC aranydiplomáját, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2013-ban Gödöllő díszpolgára lett, és élete végéig irodája volt a ferencvárosi klub népligeti sportközpontjában.

 

A Ferencvárosi TC Szűcs Lajost saját halottjának tekinti.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló