2024. október 5., Aurél

Mindenki ügye

#mátraháza #mészáros lőrinc #magyar turisztikai ügynökség #egerszalók #állami támogatás #hunguest hotels #eger

Meglepetés: Mészáros hotellánca a 300 milliárdos turisztikai pénzosztás legnagyobb nyertese

2021.02.26. 17:36

A támogatások kétharmadát az igénylők fél százaléka kapta.

A Válasz Online összeszedte az elérhető adatokat arról, hogy a Rogán Antal minisztériuma által felügyelt Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Kisfaludy-programjában kiknek járt vissza nem térítendő támogatás.

 

A gyűjtést szemléző 444.hu cikkében emlékeztet: az MTÜ-t Guller Zoltán vezeti, aki 2018-ban még a segítői között emlegette Orbán Ráhelt, akinek aztán az ismerősei jó pozíciókba kerültek az ügynökségnél. Felidézik azt is, hogy Guller nemrég egy (időközben már eltüntetett) videóüzenetben mondta el, hogy Brüsszel és Budapest sem segít, de a kormány az első pillanattól ott áll a turisztikai szektor mellett.

 

Eddig is sokat lehetett hallani arról, hogy a Kisfaludy-programból a NER-közeli vállalkozókat támogatják, a Válasz összesítéséből pedig az derül ki, hogy három év alatt a rendelkezésre álló 300 milliárd forint bő kétharmadát az igénylők 0,5 százalékának osztották ki. 

 

Mint a 444 írja, a Kisfaludy-program különlegessége, hogy a szerencsés támogatottak akár 50-90 százalékos állami támogatást is kaphatnak a projektjeikre, míg a támogatásról szóló adatokat gyakorlatilag kezelhetetlen formában hozzák csak nyilvánosságra. Az adatokat feldolgozó Válasz végső listáján közel 16 ezer magán- vagy jogi személy sorakozik. Legelöl vannak a milliárdokat besöprő győztesek, a legvégén pedig azok, akik néhány tízezer forintot kaptak, például az apartmanházuk szobájának  festésére.

guller-zoltán-mtü-facebook
Guller Zoltán (MTÜ / Facebook)

Megjegyzik: a nagy győztesek között is akadnak érthető, racionális támogatások, ahogy a fideszes vezetésű önkormányzatok támogatott fejlesztési tervei között is akadnak értékelhető pályázatok, ennek ellenére az összkép azt mutatja, hogy pályázat célja a NER-bizalmasok, bennfentes tanácsadók sokmilliárdos dotálása. 

A 16 ezer támogatott 0,16 százaléka vitte el a 2018–2020-ban lekötött szállás-, élménypark- és strandfejlesztési források – a már emlegetett 300 milliárd forint – felét.

– írja a Válasz, hozzátéve: az első 80 versenyzőhöz, vagyis az igénylők fél százalékához pedig 205 milliárd forint, a teljes támogatási összeg bő kétharmada jutott.

 

A kormány egyébként eredetileg még arról beszélt, hogy 2030-ig terveznek 300 milliárdot elkölteni szállásfejlesztésre, nem pedig 3 év alatt. A pénzek kipörgetése 2020-ban volt a legerőteljesebb, vagyis akkor, amikor beütött a járvány, hatalmas károkat okozva a vendéglátásnak. Ezekből a százmilliárdokból érdemi segítséget lehetett volna adni a vendéglátósoknak is, de helyette Mészáros Lőrinc és a többi NER-vállalkozó kaszált nagyot.

 

A Kisfaludy Program legnagyobb nyertesei a Válasz szerint a Hunguest Hotels:

a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló szállodalánc 23 jogcímen összesen 18 milliárd 13 millió 435 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kapott vidéki hotelfejlesztésre. A csomagban a Hunguest-hálózat egri, tapolcai, hajdúszoboszlói, bükfürdői, balatonalmádi, szegedi, galyatetői, hévízi, gyulai, egerszalóki, mátraházai és zalakarosi egységei szerepelnek.

(Indexkép: salarisresort.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Eger és környéke fotókon csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló