2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

#koronavírus #kórház #népegészségügy #orvos #felmondás #ápoló #felmond

Rengetegen fontolgatják a felmondást az egészségügyben

Nagy Donát 2021.06.15. 11:11

A járvány alatt megbecsülést nem, és segítséget is csak alig kaptak. Már nem is a pénz számít, egyszerűen csak elegük lett.

A szakdolgozók több mint fele távozni készül az egészségügyből – derül ki a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) frissen lezárt felméréséből a Népszava szerint. A mintegy 1200 válaszadó 8 százaléka a nyugdíjazását, míg további 48 százaléka a felmondását tervezi, rögtön amint megszűnik a tavaly november óta tartó felmondási tilalom. Június 15-től viszont (le)léphetnek.

hospital-4904925_1280
Fotó: Pixabay

A cikk szerint az elmúlt nyolc hónapban csak egyszer, az egészségügyi szolgálati jogviszony márciusi bevezetésekor volt lehetőségük kiválni a szolgálatból, akkor 4000 egészségügyi dolgozó élt is a lehetőséggel. Ennél még többen akarták elhagyni az egészségügyet, de a kórházakra nehezedő iszonyatos járványnyomás alatt nem akarták cserben hagyni sem a betegeket, sem a kollégáikat.

A mostani felmérésből kiderül, hogy a távozásukat tervezőknek kevesebb mint a fele maradna egyáltalán egészségügyi területen, a többiek a pályát is elhagynák.

A válaszadók harmada azt jelezte, hogy még bizonytalan a maradását illetően, és csupán szűk hatoduk tartana ki a munkahelye mellett.

30 év után kiszálltam, nem bízok már a hitegetésben, hogy nem lesz túlterheltség, a munkabér elfogadható lesz. Ráment az egészségem. Utolsó munkanapom 24 órás volt, mert a 12 órás műszak után nem jött be a váltóm, nem jött be senki, hogy leváltson, mindenki fáradt volt, pihenni szeretett volna. Egyedül voltam egy 68 ágyas osztályon és egy 4 ágyas őrzővel

– írta a közösségi médiában egy ápolónő.

 

Az okok között leggyakrabban az alacsony bért jelölték meg, de az új szolgálati jogviszony bevezetését említik, valamint a lecsökkent foglalkoztatás biztonságot, azaz, hogy sokkal könnyebben mondhat fel a munkáltató az egészségügyi dolgozónak, mint a korábbi közalkalmazotti foglalkoztatásuk alatt.

hospice-1793998_1280
Fotó: Pixabay

A kórházban dolgozók nagy többségének az elmúlt, kaotikus hónapokban nem változott a keresete, miközben a mellettük dolgozó orvosoknak 80-120 százalékkal nőtt a bére – a legtöbben ezt a bérfeszültséget is elviselhetetlennek tartják.

A Covid-járványhullámok okozta kimerültséget mindössze csak öt százalékuk jelölte meg okként.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a cikk szerint hozzátette: korábban is voltak hasonló felméréseik, de egyikben sem volt ilyen erős a pályaelhagyási szándék.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló