Tényleg megfigyelhet az állam bárkit következmények nélkül?

Ezentúl megfigyelheti a telefon- és internetszolgáltatók forgalmát a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ), hogy felkutassa és elhárítsa a lehetséges támadásokat – erre a nemzetbiztonsági törvény május 19-én elfogadott módosítása ad lehetőséget. A kommunikáció tartalmát ugyan nem ismerheti meg a szolgálat, mert a felhatalmazás csak a metaadatokra, vagyis a kommunikáció körülményeire terjed ki, de ez is épp elég információt jelent. A metaadatokból kiderül, hogy kik vettek részt a kommunikációban és ők hol voltak, mennyi ideig tartott és mekkora adatforgalommal járt. Pusztán a beszélgetések tényéből és hosszából feltérképezhető a kapcsolati hálónk és követhető a hollétünk, amiből rengeteg következtetést lehet levonni a magánéletünkre is.

A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet szerint az adatvédelmi hatóság (NAIH) – érthető módon – kritizálta az új szabályokat, hiszen azok alig korlátozzák az efféle megfigyelés gyakorlatát. A kormány viszont kitart amellett, hogy az új jogkör csak ahhoz kell, hogy az NBSZ figyelni tudja: fenyegeti-e Magyarországot kibertámadás. De az csakis az NBSZ és a kormány belátásán múlik, hogy mennyi adatot gyűjtenek össze, mert a törvény nem szabja meg pontosan, hogy milyen esetekben, mennyi ideig és milyen körben folytatható az ellenőrzés. Ráadásul az adatforgalom figyelésének célja a törvény szerint az „elektronikus információbiztonsággal kapcsolatos feladatok ellátása”, ami lényegében biankó felhatalmazást jelent, hiszen rugalmasan értelmezhető.

De mit tehet, aki úgy érzi, hogy a megfigyeléssel megsértették a jogait? Bár több szervhez is fordulhat jogorvoslatért, ezek közül egyik se igazán hatékony – és ez a valódi baj, mert ez a helyzet már évek óta fennáll és azt jelenti, hogy a titkosszolgálatok lényegében következmények nélkül tevékenykedhetnek. Ebben pedig a mostani törvénymódosítás semmi érdemi változást nem hoz.

Hogy miért állítjuk, hogy a jogorvoslat nem hatékony? Az első probléma, hogy senki sem tudja meg, hogy egyáltalán megfigyelték-e. Ennek nem kellene így lennie: a nemzetközi gyakorlat az, hogy – amint ez nemzetbiztonsági szempontból már nem kockázatos – az érintetteket értesítik arról, hogy megfigyelték őket. Persze ha nem is kapunk ilyen értesítést, akkor is lehet – pusztán a megérzéseinkre alapozva – panaszt tenni, ezeket azonban vagy a szolgálatot irányító miniszternek kellene elbírálnia – akitől nyilván nem várható objektív értékítélet –, vagy a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának, amelyet azonban a kormánypárti képviselők előszeretettel bojkottálnak, amivel ellehetetlenítik a működését. Az ombudsman és az adatvédelmi hatóság pedig kevés jogosítvánnyal rendelkezik, érdemi jogorvoslatot nem tudnak nyújtani.

A mostani módosítás tehát nem hoz érdemi változást abban, hogy az állampolgárok továbbra is kiszolgáltatottak maradnak a titkosszolgálatoknak; az pedig, hogy a kormány lesöpörte az asztalról a NAIH érveit, csak azt mutatja meg, hogy mennyire vesz komolyan bármilyen konzultációt, még ha azt egy másik állami szervvel kell is lefolytatnia. Egy biztos: a jogvédelemben csak akkor lesz érdemi változás, ha végre lesz, aki független ellenőrzést gyakoroljon a szolgálatok felett.

Korlátlan rálátást kaptak a nemzetbiztonsági szervek az állampolgárok adataira