2024. március 29., Auguszta

Riasztó

#rongálás #mátraderecske #rendőrségi felhívás #mátraballa

Szemtanúkat keresnek az egri rendőrök

2021.06.25. 08:35

Egy vasúti fényjelző készüléknek ütközött járművével az ismeretlen személy.

 

Az Egri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

 

Az eddigi adatok alapján az ismeretlen személy 2021. május 25-én 8 óra és 9 óra között az általa vezetett gépkocsival közlekedett Mátraballa és Mátraderecske között. Haladása során a 7-es kilométerben egy balra ívelésű kanyarban a járművével letért az úttestről, majd egy fényjelző készüléknek és az előtte lévő betonelemnek ütközött.

 

Ezt követően az ismeretlen személy megállás és az adatai hátrahagyása nélkül továbbhajtott.

 

 

A rendőrség kéri, hogy aki szemtanúja volt a balesetnek, illetve a balesetet okozó személyre, gépkocsira vagy a baleset körülményeire vonatkozóan bármilyen információval rendelkezik, - amennyiben eddig ezt még nem tette meg - jelentkezzen személyesen az Egri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán vagy telefonon a 36/522-111-es telefonszám 1901-es mellékén. Az üggyel kapcsolatosan bejelentést lehet tenni a nap 24 órájában elérhető 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó számon. 

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló