2024. október 14., Helén

Riasztó

#vádemelés #fenyegetés #kés #tarnalelesz

Öt év börtön várhat a férfira, aki késsel fenyegetőzve követelte a bérét Tarnaleleszen

Barna Benedek 2021.06.25. 14:39

Az ügyészség a közügyektől is évekre eltiltaná.

Az Egri Járási Ügyészség nyújtott be vádiratot, mely szerint egy 23 éves férfi 2020. március elején a hajnali órákban megjelent a sértett tarnaleleszi családi házának udvarán és követelte tőle az előző napokban közösen végzett munkából származó munkabérét – közölte az Egri Ügyekkel Dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész.

 

A sértett rövid határidőn belüli fizetést ígért, azonban ez a vádlottat nem érdekelte, és megfenyegette a sértettet, hogy megöli. Az indulatok ezt követően sem csillapodtak, a feldühödött vádlott pedig a nála lévő körülbelül 30 centiméteres késsel kaszáló mozdulatot tett a sértett hasa irányába, valamint meg is lökte őt. A megtámadott férfi a vádlott követelésének nem tett eleget, végül futva menekült el saját ingatlanáról. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel úszta meg a történteket.

 

Az ügyészség felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés kísérlete és éjjel elkövetett magánlaksértés miatt emelt vádat az agresszív vádlottal szemben.

 

A vádhatóság élt a mértékes indítvány lehetőségével és a büntetések mértékét 5 év börtönben és 5 év közügyektől eltiltásban határozta meg arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. 

 

(Indexfotó: pixabay.com – Képünk illusztráció)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló