2024. december 4., Borbála Barbara

Vélemény

A hasznos idióták

Csarnó Ákos 2019.11.30. 00:00

Civilizált ember könyvet nem semmisít meg. Tudjuk, hova vezet ez a viselkedés, lásd éppen a Mein Kampf neves írója által megvalósított történelmi rémálmot.

 

Korábban már kaptam azért, mert vélték rólam, hogy listákat gyártok, meg csoportokat képzek, meg hasonló sületlenségeket csinálok. Kétségtelen, hogy van egy ilyen emberi tulajdonságom, hogy mindenféle fiókokat készítek, és oda bepakolok embereket. Mentségemre szóljon, hogy irtó nagy a fiókos szekrényem és az általánosságban elterjedt, három-, négyfiókos szekrényektől és komódoktól eltérően nekem azért igen komoly szekreterem van. Az egyik ilyen oldalsó, kinyitható, négyállású fiókomban pontosan négyféle embert tartok számon.

 

A lustákat, akik azért alapból idióták.

 

A lustákat, akik amúgy okosak.

 

A szorgalmasakat, akik igazából idióták.

 

És a szorgalmas entellektüeleket.

 

Most beszéljünk a szorgalmas idiótákról.

 

Ők az a csapat, akik valamiféle belső indíttatástól vezérelve (nem kizárva a halmozódást: vallás, rögeszmés elképzelés, berögzült gyerekkori sérülés, lépcsőről lezuhanás), munkásságukkal az emberiség vagy épp munkaadójuk üdvéért próbálnak tenni. Hozzánemértésüket a szorgalommal helyettesítik, csak épp azt nem veszik észre, hogy ezzel igen komoly károkat okoznak. Esetükben – matekból nem vagyok erős, szóval nem tudom létezik-e erre egyenlet, függvény, axióma vagy tétel – de a kevesebb több lenne.

 

 

Szóval megtörtént Dúró Dóra esete a ledarált könyvvel. Röviden: a Mi Hazánk országgyűlési képviselője ledarált egy neki nem tetsző könyvet nagy nyilvánosság előtt, mert annak tartalmával nem értett egyet. Induljunk ki abból, hogy vannak a könyvek. Ott sorakoznak pedánsan a könyvesboltok, antikváriumok polcain és az utcai könyvárusok standjain. Odamegy az olvasni akaró jóember és válogat. Arról még nem hallottam, hogy a könyvek úgy maguktól, ripsz-ropsz beugranának a nézelődő kosarába, elrabolják a potenciális vásárló PIN-kódját és megvásároltatják magukat. Mi több, jól fel is olvastatják magukat.

 

Egy civilizált országban tehát a könyvespolcon elférhet minden. Horribile dictu, pár éve a hévízi buszpályaudvaron kitelepült használtkönyves pulton a Mein Kampf is ott lapult, de mivel mindenki magáról állít ki hülyeségi bizonyítványt azzal a könyvvel, ki vagyok én, hogy ebbe beleszóljak…

 

Civilizált ember könyvet nem semmisít meg. Tudjuk, hova vezet ez a viselkedés, lásd éppen a Mein Kampf neves írója által megvalósított történelmi rémálmot. Azt már kicsit nehezebb en bloc magunkévá tenni, hogy egy civilizált közösség sem fogadja el egy könyv ledarálását, megsemmisítését. Erre tessék, ma Magyarországon egy idézőjeles ellenzéki párt országgyűlési képviselője megsemmisít egyet, pusztán azért, mert nem ért egyet a tartalmával. Amivel egyébként senkinek sem muszáj egyetértenie.

 

A felizzó vitában a miniszterelnök is megszólalt. Orbán szerint van egy vörös vonal: „Hagyják békén a gyerekeinket!”. Mint ismert, a Dúró által ledarált gyerekkönyv a kisebbségek, azon belül a melegek iránti toleranciát igyekszik gyermeki nyelven, a fantázia eszközeivel elfogadtatni. Tehát nem arra oktat, hogy homoszexuálisnak lenni jó dolog. Hanem arra, hogy nem jó dolog gyűlölni, kirekeszteni, bántalmazni a homoszexuálisokat. És továbbra sem egy tankönyvről beszélünk, ez nem a kötelező tananyag része.

 

Orbán mondatával önmagában minden rendben lenne. Főleg, ha egy bizonyos Kaleta Gábort nem a Föld másik végéből kellett volna titokban hazamenekíteni és égbekiáltó módon, párszázezer forintért cserébe szabadon engedni. Ne feledjük: a Fidesz által tartott külügyminiszter által hivatalban tartott perui nagykövet számítógépén 17 ezer darab pedofil tartalmú képet találtak. Hazamenekítették, kimosdatták, aprópénzért elengedték.

 

És ez a magát ellenzékinek nevező mozgalom mégsem ezt az ügyet veti az Orbán-kormány szemére. Nem is azt, hogyan kezeli/kezeli félre a kormány a vírushelyzetet. Nem a romló járványügyi statisztikákat kéri számon, nem a kormányzást véleményezi. Nem emlegeti fel a Fidesz viselt dolgait, hanem a jelen helyzetben négyjegyű sorszámmal rendelkező kérdéssel szítja az utálatot egy társadalmi csoport ellen.

 

Van az a pénz, amiért a piszkos munkát a hasznos idióták elvégzik bárki helyett. A Fidesznek csak egy kávét kell kérnie.

 

(Kép forrása: Youtube)

 

Úgy tűnik, hogy a kormánypártiak lettek mára a legkülönlegesebb hópihék

Migránshordák helyett mára leginkább mesekönyvtől és legófigurától retteg a magyar „jobboldal". Pár éve valami ilyesmi folyt minden fennhangon gúnyolódó altrightos mitugrász szájából: a kultúrmarxitsa-liberó-nyámnyila-PC-mániás egyetemeken mindenki nagyon egyedi és különleges hópihe, aki nem bírja elviselni, ha valaki nem fogadja el őt annak, aminek vallja magát, nem használja megfelelő személyes névmást, és bárhogy is megpróbál betörni a „safe space"-ébe.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló