2024. március 28., Gedeon Johanna

Eger ügye

#városháza

Nem akar előrehozott önkormányzati választást a Mirkóczki frakciójából kiugrott két képviselő

Narancs.hu/EÜ 2019.11.30. 00:00

Az Egységben a Városért Egyesület többsége megszűnt Eger közgyűlésében, ráadásul a polgármester kritizálta megmaradt politikai szövetségeseit is.

 

„A labda Mirkóczki Ádámnál pattog, ha úgy folytatja, ahogy eddig, akkor lehetnek gondjai” – mondta a Narancs.hu megkeresésére Komlósi Csaba, az Eger közgyűlésében idén őszig többségben lévő ellenzéki (pontosabban nem kormánypárti) frakció egyik kiugrott tagja. A 2019-es önkormányzati választások után az LMP-ből kilépett, az ellenzéki ernyőszervezet, az Egységben a Városért Egyesület nevében képviselői mandátumot szerző Komlósi október 30-án jelentette be távozását a frakcióból – a momentumos Keresztes Zoltánnal együtt –, amelyet többek között politikai és személyes konfliktussal magyarázott. A két képviselő távozásával megszűnt a közgyűlésben a Fidesszel szembeni frakciótöbbség, aminek azután lesz jelentősége, ha a koronavírus-járvány várható lecsengésével megszűnik az országos veszélyhelyzet, így Mirkóczki Ádám polgármester nem gyakorolhatja többé egyedül a közgyűlés döntési jogait.

 

A hírportál azt írta, a polgármester szokatlanul őszintén és keményen szállt bele saját frakciójába az Egri Ügyeknek adott év végi interjújában. Nevek említése nélkül (de a frakcióból kilépett két képviselőre konkrétan célozva) többek között közgyűlési inaktivitással, kvázi lustasággal vádolta meg a képviselőket, akik miatt Mirkóczki szerint egyedül kell csatáznia a Fidesszel az üléseken. Azt is felvetette, hogy a képviselők akadályozták a város működését azzal, hogy például nem szavazták meg egy új vezető jelölését az Egri Városfejlesztési Kft. élére (ennek a cégnek élére nem a polgármester nevezhet ki menedzsert, hanem az egri vagyonkezelő holding, az EVAT Zrt. igazgatósága).

 

Mirkóczki Ádám 

 

A frakció által kritizált „önkényeskedésre” a polgármester lényegében világos választ adott: felfogása szerint ő mindig pusztán a törvény adta jogköreivel él, ha a munkatársának számító aljegyző vagy egy éppen egy cégvezető kinevezéséről van szó. Vagy éppen arról, hogy Eger nem csatlakozik az ellenzéki és független polgármesterek közös tiltakozó nyilatkozataihoz és akcióihoz (amiket a Karácsony Gergely főpolgármester vezette Szabad Városok Szövetsége indít), bár a kormányzati megszorítások Egert is súlyosan érintik. Utóbbi kapcsán a polgármester arra hivatkozott, hogy nem akarja Egert és saját magát nagypolitikai harcokba rántani, mert ezen csak veszíthet a város.

 

„Mirkóczki Ádám mintha elfelejtette volna közben, hogy polgármesteri székét ezeknek a nagypolitikai harcoknak köszönheti! A helyi pártok összefogása az országos politikai trendek következményeként jött létre, ő nem saját személyének köszönhetően nyerte meg a választást. Hanem azért, mert a baloldali, liberális, zöld és egyéb, ellenzéki szavazók és ellenzéki pártok félretették fenntartásaikat az egykor rasszista, antiszemita húrokat pengető, a cigányokkal szembeni ellenérzéséket felkorbácsoló és ezek hullámain a parlamentbe jutó párt szóvivőjével szemben, mondván bárki jobb, mint a Fidesz” – írta a Narancs.hu megkeresésére Komlósi Csaba, utalva Mirkóczki korábbi Jobbik-tagságára.

 

Komlósi Csaba (középen), jobbra, a hátsó sorban Keresztes Zoltán, még a frakció tagjaként ülve a közgyűlésben 

 

Arra a kérdésre, hogy a jövőben milyen esetben biztosítja majd szavazatával a közgyűlési többséget, illetve kockáztatna-e egy előrehozott önkormányzati választást, Komlósi azt válaszolta: „Minden előterjesztést, ami a város érdekeit, az átlátható, demokratikus működést szolgálja, amit megfelelő előkészítés, egyeztetések és tájékoztatás nyomán terjesztenek elő, támogatni fogok”.

 

Úgy tűnik, a Momentum is ódzkodik egy háborúskodás miatt előrehozott választásba torkolló szituációtól, és Komlósihoz hasonlóan nem zárkózik el az együttműködéstől Mirkóczkival és frakciójával. „Egy előrehozott önkormányzati választás megítélésünk szerint jelenleg nem szolgálná Eger érdekeit. A Momentumban mi komolyan gondoljuk azt, hogy a politikát az emberek érdekében, és nem a hatalom érdekében kell folytatni. Minden esetben együtt fogunk szavazni a volt frakciónkkal, ha az Eger érdekét szolgálja. Eger érdekét, és nem Mirkóczki Ádám érdekét. Ennek természetesen előfeltétele, hogy javuljon a kommunikáció az érintettek részéről, legyenek érdemi egyeztetések a fontos kérdésekben is. Hiszen anélkül nehéz lesz egyetérteni a polgármesterrel, ha meg sem kérdez minket a döntéseiről. Bízzunk benne, hogy a jövőben tovább javul a polgármester együttműködési hajlandósága” – írta a Narancs.hu megkeresésére Keresztes Zoltán, a Momentum önkormányzati képviselője, aki Komlósival együtt lépett ki az Egységben a Városért frakciójából.

 

Keresztes szerint a Fidesszel való kollaborációval ugyan nem vádolható a polgármester, de mivel Mirkóczki „tavaly októberben az ellenzéki választóknak köszönhetően lett Eger polgármestere, ennek fényében

 

több mint furcsa, hogy a Szabad Városok Szövetségétől ennyire nyíltan és látványosan távol tartja magát.”

 

„Jelenleg a Fidesz-KDNP és a kormány az egyetlen, akinek ma Magyarországon az áll érdekében, hogy az EU-s támogatásokat teljes mértékben az állami szervek kontrollálják, és az önkormányzatoknak ne legyen ebben önállóságuk. A Szabad Városok Szövetségétől való távolságtartás egy polgármester esetén kizárólag a Fidesz-KDNP és a kormány érdekeit szolgálja, semmiképpen nem az egriekét" - válaszolta a Momentum politikusa.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló