2024. december 3., Ferenc Olívia

Környék ügye

#bükk #bükki nemzeti park #hegymászás

Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia a Bükkben: pár sziklamászó veszélyes helyet választott

2021.03.16. 18:29

Az eset kapcsán a nemzeti park arra figyelmeztet minden kalandvágyót, hogy előre tájékozódjon a mászható sziklafalakról.

Március közepén három fiatal sziklamászó látogatott el a Bükki Nemzeti Parkba azzal a céllal, hogy egy impozáns sziklát meghódítson. Egy felhagyott kőbányára esett a választásuk, egy mesterséges, emberkéz által kialakított sziklafalra, aminek a megmászása a sziklatömbök instabilitása miatt már önmagában is számos előre nem látható kockázatot rejt – számolt be kedden honlapján a nemzeti park.

 

Azt írták: bár alapvetően szerencsésnek mondhatják magukat, mert élve megúszták a veszélyes kalandot, vállalkozásukat mégsem nevezhetjük sikertörténetnek, mivel a fiatalok nem csak a biztonságos mászás szempontjából választottak rosszul. Ezen a sziklafalon ugyanis tilos mászni, továbbá fokozottan védett természeti területen található, ahol még a gyalogos közlekedésre is kizárólag a kijelölt turistautak vehetők igénybe.

 

A helyszínre érkező Természetvédelmi Őrszolgálat intézkedett a fiatalokkal szemben.

 

Tettüket súlyosbítja, hogy egy vándorsólyom pár költőhelyének közvetlen közelében, a kotlási időszak alatt tevékenykedtek, zavarásukkal veszélyeztetve a költés sikerességét. A nemzeti park külön hansúlyozza, hogy a vándorsólyom Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke ötszázezer forint.

 

A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága mindenkit arra kér, hogy mielőtt mászna, tájékozódjon a Bükkben található mászható sziklafalakról (az ezekről közzétett részletes tájékoztatójuk IDE KATTINTVA elérhető), illetve a sziklamászással kapcsolatban a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség honlapján (a természetvédelmi vonatkozások ITT találhatóak.)

hegymaszas-bnpi
Dotó: Ézsöl Tibor / bnpi.hu (Képünk illusztráció)

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló