2024. április 20., Tivadar

Környék ügye

#eger #lakás #átlagkereset

Kiderült, hány évnyi átlagbérből lehet Egerben lakást venni

2021.03.11. 12:51

Kiszámolták a lakások megfizethetőségét az egyes megyékben és megyeszékhelyeken.

A koronavírus-járvány okozott ugyan némi megtorpanást, de a lakásárak emelkedése nem áll meg, és a nemzetközi trendeket követve elsősorban a nagyvárosokban élőknek hosszabb ideig kell spórolniuk egy lakásra Takarék Index elemzői szerint. A friss kutatásban azt vizsgálták, miként alakult a lakások megfizethetősége a jövedelmek és a lakásárak változása alapján.

 

Az elemzők vizsgálata szerint az elmúlt években jelentősen emelkedtek a lakásárak Magyarországon, bár tavaly a koronavírus-járvány hatására megtorpanás, enyhe visszaesés volt tapasztalható. Összességében azonban 2014 eleje óta a lakóingatlanok értéke nominálisan 146 százalékkal, míg reálértelemben több mint 121 százalékkal növekedett 2020-ra, és jóval meghaladta a 2008-as válság előtt árszintet. A jövedelmek is emelkedtek, de kisebb mértékben: a bruttó átlagkereset 2014-ről 2020 harmadik negyedévére mintegy 66 százalékkal nőtt

 

2008-hoz képest könnyebb, 2014-hez viszonyítva nehezebb a helyzet

 

A 2008-as és a 2020-as lakásmegfizethetőséget (hány havi átlagjövedelemből lehet megfizetni egy átlagos lakás egy négyzetméterét) járási szinten összehasonlítva látható, hogy alig van olyan járás, ahol a vásárlók helyzete romlott volna 2020-ra 2008-hoz képest, azaz általában egy négyzetméternyi lakásért kevesebbet kellett dolgozniuk 2020-ban, mint a 2008-as válság előtt. Ha viszont a 2014-es adatokat hasonlítjuk össze a 2020-assal, akkor szinte minden járásban jobban drágultak a lakásárak, mint amennyivel nőttek a jövedelmek. Az elemzők ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy a megfizethetőség romlása nemzetközi szinten jellemző trend.

image012
A megfizethetőség változása (az egy négyzetméternyi lakásért fizetendő havi jövedelem abszolút értékű változása) 2008 és 2020, illetve 2014 és 2020 között.

 

A kevesebb mint egyhavi jövedelemtől a többhaviig mozog a négyzetméterár

 

Lakáshoz jutni 2019-ben és 2020-ban megyei szinten a legnehezebb Budapesten, valamint Somogy, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Pest megyében volt. Ezeken a helyszíneken legalább másfél havi nettó átlagjövedelmet kellett kifizetni egy otthon egy négyzetméterének megvételéhez. Ami azt is jelenti, hogy egy 60 négyzetméteres lakás megszerzéséhez legalább 7 és félévnyi jövedelemre volt szükség, Budapesten pedig a 10-11 évinél is többre.

A legkedvezőbb helyzetben a megfizethetőség alapján a Nógrád, Heves, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyében élők voltak, ahol a lakás egy négyzetméteréért kevesebb mint egy havi nettó jövedelmet kellett adni, így egy 60 négyzetméteres lakást akár kevesebb mint ötévnyi jövedelemből is meg lehetett venni.

A különbség jelentős, Budapesten több mint négy és félszer annyi jövedelmet kell félretenni a lakásvásárláshoz, mint Nógrádban, de Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron esetében is csaknem három és félszeres az eltérés. 

image013
Megfizethetőség (megyei, 2019) – hány évi átlagjövedelem egy 60 négyzetméteres lakás ára

 

A főváros mellett a Balaton és fejlett ipari–szolgáltató központok állnak az élen

 

A Takarék Index elemzői járási szinten is megvizsgálták, hogy mennyire könnyű lakáshoz jutni az ország különböző pontjain. A 2019-es adatok alapján a legnehezebb lakást vásárolni Budapesten és környékén, a Balatonnál, Győr, Kecskemét, Debrecen, valamint Sopron, Mosonmagyaróvár és Szentgotthárd környékén, ez utóbbi helyszíneken vélhetően az osztrák határ közelsége erős szerepet játszhat a lakásárak magas szintjében, sokan az Ausztriában megkeresett jövedelmükből vásárolhatnak itt otthont.

 

Lényegesen könnyebb helyzetben vannak a lakásvásárlás előtt állók Észak-Magyarország járásaiban, ahol nagyrészt kevesebb mint egyhavi jövedelemből megvásárolható egy négyzetméternyi lakás. Jellemző, hogy a nagyobb városok környéke megfizethetőségben rosszabbul teljesít, mint a kicsit távolabbi környék. Az eredmény nem meglepő, a jobb munkalehetőségekhez és szolgáltatásokhoz közelebb magasabbak a lakások árai, miközben a jövedelmek kiegyenlítettebbek, sokan éppen ezekben a nagyvárosokba járnak dolgozni a megyék más részeiről is.

image014
Megfizethetőség (járási, 2019) – hány havi jövedelem egy négyzetméternyi lakás ára

 

A megyeszékhelyek esetében Kelet-Magyarországon a legkönnyebb lakáshoz jutni Salgótarjában lehet, ahol egy tipikus árszintű, vagyis a leggyakrabban vásárolt árkategóriába eső otthonért mindössze kevesebb, mint háromévnyi bért kell megspórolni, míg a legtovább Debrecenben és Kecskeméten kell gyűjteni. Egerben több mint hatévnyi bérre van szükség. 

 

Nyugat-Magyarországon a legkedvezőbb a helyzet Kaposváron, itt több mint ötévnyi jövedelemre van szükség egy tipikus árszintű lakás megvásárlásához a 2019-es adatok alapján, a legtovább pedig a Veszprémben és Székesfehérváron lakásvásárlást tervezőknek kell félretenniük a bérüket. A vidéki helyzethez képest sokkal rosszabbnak tekinthető a fővárosiaké, itt kerülettől függően 7 és 17 év közötti jövedelemre van szükség egy tipikus otthon megvételéhez.

Névtelen
Megfizethetőség (2019) – hány évi jövedelem egy tipikus lakás ára a megyeszékhelyeken és Budapest kerületeiben 

 

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló