2024. október 14., Helén

Eger ügye

#eger #mirkóczki ádám #egységben a városért egyesület #ellenzéki összefogás

Egy újabb videó, ami megmutatja, miért nem tudnak már együttműködni Mirkóczki és a korábbi frakciótársai

Barna Benedek 2021.06.13. 13:21

Még azt is különbözően látják, hogy vajon kifejezetten helyi problémáról van szó vagy általában sem tud működni az ellenzéki összefogás.

A 2019-es egri önkormányzati választást megnyerő, ellenzéki politikusokat tömörítő Egységben a Városért Egyesület (EVE) frakciója már hónapokkal ezelőtt elkezdett felbomlani. Akkor Komlósi Csaba és Keresztes Zoltán képviselők léptek ki a frakcióból, döntésüket pedig Mirkóczki Ádám polgármester vezetési stílusával indokolták. A frakció többi tagja még sokáig kitartott, velük aztán azért került szembe a városvezető, mert az utóbbi időben többször tett az ellenzéket kritizáló megjegyzéseket, illetve úgy nyilatkozott, hogy nem tekinti magát az ellenzék részének.

 

Végül az Egyesület közgyűlése kizárta Mirkóczkit az elnökségéből, erre válaszul pedig a polgármester kilépett a frakcióból és magából az egyesületből is. Majd követték őt Farkas Attila és Minczér Gábor alpolgármesterek, illetve Császár Zoltán tanácsnok, akik szintén elhagyták az EVE képviselőcsoportját.

 

Vasárnap a 444.hu az egri történéseket összefoglaló riporttal jelentkezett. Persze a rövid beszámoló az eseményeket eddig követők számára lényeges újdonságot nem tartalmaz (hiszen mind a polgármester, mint az EVE képviselői az eddig is hangoztatottakat ismétlik el), viszont a különböző nyilatkozatok egymás mellé vágásának köszönhetően nagyon látványosan kijön az ellentét a két nézőpont között. Az pedig még inkább valószínűtlennek látszik, hogy ezek a nézőpontok közeledhetnének egymáshoz.

 

A riportban egyébként természetesen felmerül az a kérdés is, hogy az egri frakció szétesése vajon úgy általában az ellenzéki összefogás működésképtelenségét jelzi vagy inkább szerencsétlen kivétel. A nyilatkozatok pedig ezzel kapcsolatban is ellentétesek. Míg Mirkóczki Ádám úgy látja, ez egy "katasztrofális történet" az összellenzéknek, és attól tart, nem csak speciálisan egri problémáról van szó, vele szemben a megszólaló ellenzéki politikusok szerint nem igaz, hogy általánosan jellemző lenne az együttműködésre való képtelenség.

 

 

(Indexkép forrása: 444 / YouTube)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló